Afganisztáni ügyfelünk az ENSZ egyik szakosított szervezetének dolgozott Dzsalalabadban, Nangarhar központjában. Ez a Föld egyik legveszélyesebb tartománya. Megkerülhetetlen tényezőnek számítanak itt a tálibok, akik gyakran erőszakkal töltik fel soraikat, és terrorizálják a helyieket.

Kollaborációra kényszerítették volna Ahmadot is. Neki nagyon is volt mit féltenie, hiszen nyolc gyerekével és feleségével élt együtt. A férfi azonban nemet mondott, így 2014-ben már menekülnie kellett.

 

Fotó: Stiller Ákos

 

Magyarországon aztán 2015. szeptember 17-én ismerték el menekültként, így kedvezményes családegyesítésre is lehetősége nyílt.

A szűkös anyagi körülményei és a csökkenő támogatási lehetőségek miatt kellett úgy döntenie, hogy csak három legidősebb fiát hozza ide. Őket fenyegette leginkább, hogy a tálibok áldozataivá válnak, mert elrabolják őket, hogy „katonáik” legyenek.

 

A három fiú 2016. november végén érkezett meg Budapestre. Menedékjogot kértek. Őket is a Magyar Helsinki Bizottság segíti az eljárásban.

 


 

Te mit adnál azért, hogy együtt legyen a család?

Segíts, hogy újra együtt lehessenek!

Adományozz

 

 

Afganisztán

Szűken véve a szovjet hadsereg 1979 karácsonyi bevonulása óta nincsen béke az országban, de valójában évszázadok óta tart a háborúskodás, hol nemzetközi részvétellel, hol a helyi erők között. A NATO-csapatok kivonulása óta felélénkült a tálib mozgalom, és megjelent az Iszlám Állam terrorszervezet is. Az ENSZ adatai szerint 2009 és 2016 júniusa között a civilek közül 22 941-en vesztették életükét és 40 993-an sérültek meg harcokban és terrorcselekményben. Az utóbbi években ez némi csökkenést mutat. Ezzel szemben a katonai áldozatok száma meredeken nő. Csak 2015 első felében 4100 fegyveres halt meg és 7800-an sebesültek meg. A maga 2,7 millió menekültjével Afganisztán a második legnagyobb kibocsátó országnak számít Szíria után. A belső menekültek száma 1,2 millió.